Ügyvezető igazgató
Jogosultsági körök
Az ügyvezető igazgató felel – a fellebbezési tanács kivételével – az Ügynökség irányításáért és működtetésért. Az Európai Vegyianyag-ügynökség jogszabály által felhatalmazott képviselőjeként az ECHA igazgatótanácsának tartozik beszámolási kötelezettséggel.
Életrajz
Geert Dancetet, az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) első ügyvezető igazgatóját 2008. januárban választották meg. Irányítása alatt az Ügynökség sikeresen hajtotta végre a REACH- és a CLP-rendeletek szabályozási folyamatait. A több mint 500 főt foglalkoztató ECHA az Európai Unió egyik nagy szabályozó ügynökségévé vált, amelynek feladata a vegyi anyagokra vonatkozó uniós jogszabályok végrehajtása, beleértve az új, biocid termékekre vonatkozó és az előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási eljárásról (PIC) szóló rendeleteket is. Mandátumát 2012-ben megújították, és 2017. december 31-én jár le.
A Bizottság 2007. januárban nevezte ki ideiglenes ügyvezető igazgatónak, és azzal a feladattal bízta meg, hogy 2007. június 1-étől Helsinkiben létrehozza az Ügynökséget.
2004 és 2007 között az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóságának REACH-egységét vezette. Az egység feladata volt a REACH-rendeletre irányuló javaslat tanácsi és európai parlamenti szabályozási folyamaton való keresztülvitele, valamint a REACH végrehajtási stratégiájának – beleértve az új Vegyianyag-ügynökség előkészületeit – kidolgozása és koordinációja.
1986-ban csatlakozott az Európai Bizottsághoz, ahol főként a versenypolitika területén dolgozott. Az Európai Bizottságnál betöltött pozícióját megelőzően rövid ideig a belgiumi Leuveni Egyetemen végzett tudományos munkát, majd az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) programkoordinátoraként dolgozott Kolumbiában.
Tanulmányait Belgiumban, a Leuveni Egyetemen végezte, ahol közgazdaságtant, ökonometriát és filozófiát hallgatott. Nős, négy gyermek édesapja.
ED Speeches
ED Meetings
Correspondence with ECHA's Executive Director
Executive Director
executive-director (at) echa.europa.eu
*Person designated by ECHA according to Regulation (EC) No 1367/2006 of the European Parliament and of the Council for requests for internal review of an administrative act or relating to an administrative omission.
Ügyvezető igazgató
Route: .live1

